Hírek RSS

Letölthető a XX. Balatonfüredi Borverseny eredménylistája:

LETÖLTÉS

Gratulálunk a résztvevőknek!

Balatonfüred első szabadonválasztott önkormányzata illetve annak Mezőgazdasági Bizottsága indította útjára a város életében azóta is meghatározó borszakmai rendezvényeit; a Füredi Borheteket és a Városi Borversenyt.

A térségben élő és gazdálkodó -ma már zömmel családi - vállalkozások vesznek részt azóta is mindkét rendezvényen. Időközben elmaradt a Balatonfüred-Csopaki borvidéki borverseny, majd a helyi hegyközség által szervezett borverseny is. Ily módon a Füredi Borverseny résztvevői köre jóval túlmutat a város keretein. Ezért nem csoda, hogy már évek óta 300 fölött van a benevezett minták száma. Az idén számszerint 319 bort neveztek be a gazdák, melyek zöme - 206 tétel - fehér szőlőfajtából készült, illetve 36 rozé és 77 vörösbor képviselte a kékszőlőket. A borvidéken fellelhető szinte valamennyi fajtából érkeztek minták a megmérettetésre. Összességében19 fehér és 8 kékszőlő fajta borával találkoztak a borítészek ezúttal.

A bírálók két napon át ízlelgették a nedűket és a nemzetközileg is elfogadott 100 pontos rendszerben bírálták azokat. A bizottságokban kizárólag olyan személyek ültek akik nem csak borbíráló szakvizsgával rendelkeztek, de életvitelszerűen is a borral foglalkoznak. Mindkét napon 5-5 főből állt fel a négy bizottság, s a levezető elnök Dr.Nagy Ákosné volt a Corvinus Egyetem Borászati Tanszékének munkatársa.

Hagyománnyá vált az elmúlt években, hogy a hivatásos bírálók mellett működik egy társadalmi zsűri is, ahol olyan személyek foglalnak helyet akik az elmúlt két évtizedben maguk is sokat tettek Balatonfüred város szőlő-bor kultúrájáért. Ennek tiszteletbeli elnöke pedig Simon Károly a rendszerváltás utáni első önkormányzat polgármestere volt.

Zsúfolásig megtelt az Annabella szálloda különterme, ahol az ünnepélyes eredményhirdetést tartották. Mivel huszadik alkalommal került sor erre az eseményre, így a Füred Néptáncegyüttes fellépésével kezdődött az eredményhirdetés, hogy valóban ünnepélyes is legyen.

Dr. Bóka István városunk polgármestere köszöntötte a füredi és Füred-környéki gazdákat, akik szép számmal jöttek el ez alkalommal, magukkal hozva családtagjaikat, pinceszomszédaikat is. Beszédében külön kitért arra, hogy Balatonfüred nemcsak egy borvidék központja, de a Szőlő- és Bor Nemzetközi Városa is. Ez megmutatkozik abban hogy szinte nincs is olyan hónap, hogy ne lenne valami szőlővel-borral kapcsolatos rendezvény a városban. A Vince napi borünnep nyitja a sort januárban, majd országos szőlész-borász konferencia veszi kezdetét februárban. Hal-és bor ünneppel kezdődnek a szabadtéri rendezvények júniusban, augusztusban borheteket tartunk, majd szüreti felvonulással zárulnak az épületen kívül zajló ünnepségek. Szent Márton napon már az újbort ünnepeljük, János napon pedig meg is szenteltetjük azokat.

Nyilvánvalóan valamennyi rendezvénynek egy a célja: helyzetbe hozni az itt termelt bort és termelőjét! Múlt évtől már megválasztjuk Balatonfüred Város borát és rendezvényeinken üde színfolt a Füredi borkirálynő és a borlovagrend tagjai díszes öltözékükben.

A borversenyen való eredményes szereplés pedig hozzásegítheti termelőjét, hogy a borheti kitelepülők között lehessen. Továbbá előnyt jelent az is, ha valaki Balatonfüred határában telepít szőlőt a jövőben. Figyelmet fordítunk az idén arra is, hogy a gazdák valóban a borversenyre benevezett borokat kínálják a borheti sátrakban.

Ezt követően a borverseny eredményhirdetésére, az oklevelek, díjak átadására került sor.

A benevezett borokból 3 nagy-arany, 44 arany, 180 ezüst, 81 bronz minősítést ért el. 10 bor pedig elismerő oklevelet kapott. A gazdák az oklevelek mellé Pécsi Krisztina helybeli fazekas mázas cserépedényeiből is magukkal vihettek egy-egy kancsót, tálat, gyertyatartót, borhűtőt.

A balatonfüredi termelők közül az idén a Balogh Pince bizonyult a legsikeresebbnek, így Balogh Róbert a családi vállalkozás borásza vehette át az „Év bortermelőjének” járó vándordíjat - egy faragott hordófeneket és egy céhkorsót.

Számos intézmény és vállalat különdíjat is felajánlott a legjobb borok termelőjének. Így a Balatonfüred-Csopaki Borvidék Hegyközségi Tanácsa különdíjait a Feind Borház, a Söptei Pince és a Petrányi Pince nyerte el a legjobb fehér, rozé és vörösborért.

A hegyközség különdíját Fodor Béla és Gyukli Gyula, míg az Agrárkamara különdíját a Cse-Ki Bor Bt vehette át. A Balatonszőlősi Önkormányzat a legsikeresebb helyi termelőnek felajánlott díjat ezúttal Fodor Béla kapta. A rendezvénynek helyet adó Danubius Szállodák Zrt különdíja idén Hudák Zoltánhoz került. Végül maga a kerámiatárgyak alkotója is felajánlott egy szép boroskészletet, melyet Varga Zoltán a Lídia Borház tulajdonosa érdemelt ki.

Persze a díjak átadása után még nem vetettek véget az ünneplésnek a résztvevők, mivel közben az asztalokra került a benevezett 319 bor egy-egy palackja. Ezzel kezdetét vette az önkiszolgáló módon zajló borkóstolás, melyhez frissen sült pogácsa és szendvics társult. Így aztán nem csoda, hogy rövidesen sok mosolygós, elégedett arc volt látható a szálloda különtermében.

Így múlt el a jubileumi - immáron huszadik alkalommal megtartott - füredi borverseny, mely sokaknak örömöt, egyeseknek csalódást is okozott. Viszont mindenkinek tapasztalatot hozott a borok megmérettetése és talán újabb lendületet is adott a jövő évi bormustrához. Bízunk benne, hogy a termelők díjnyertes boraival hamarosan ismét találkozunk a Tagore sétány árnyas platánfái alatt a Füredi Borheteken.


Szóljon hozzá!