XXXIII. Országos szőlész-borász tanfolyam
2011. dec. 29., írta: Pelsovin
Balatonfüred Város Önkormányzata, a Balatonfüred-Csopaki Borvidék Hegyközségi Tanácsa valamint a házigazda Pelsovin Trade közös szervezésében ismét megrendezzük téli, bentlakásos rendszerű továbbképzőnket Balatonfüreden.
Tanfolyamunkra szőlészek, borászok, borkereskedők és szaktanárok jelentkezését várjuk elsősorban.
A tanfolyam tematikáját úgy állítottuk össze, hogy a nemzetgazdaság és a szőlő - bor ágazat egészét érintő témakörök mellett a szakma legaktuálisabb kérdései kerüljenek ismét megvitatásra.
Megint lesz gépkiállítás és termékbemutató, tanfolyami borverseny, esténként pedig szakmai-kulturális programokon vehetünk részt. Az Agrármarketing Centrumhoz benyújtott pályázati támogatás segítségével kívánjuk ismét megvalósítani 10 borászati vállalkozás bemutatását és népszerűsítését a rendezvényen.
A tanfolyami előadásokat az idén is három naposra tervezzük és azok keddtől csütörtökig tartanak.
Azokra is gondoltunk viszont, akik már hétfőn délután megérkeznek a szállodába és szeretnének egy kellemes estét eltölteni ott. Nekik bemutatjuk a tanfolyamnak már harmadik alkalommal helyet adó Anna Grand Hotelt. Ezt követően rövid sétát teszünk a megújult reformkori városrészben. Este pedig egy borvacsora keretében fiatal borászokkal beszélgetünk eddigi tapasztalataikról és megkóstoljuk boraikat.
A tanfolyami előadások 2012. január 31-én, 9.00 órakor kezdődnek.
A tanfolyam előadói az ágazatirányítás, a kutatás, oktatás és a gyakorlati élet közismert és jeles képviselői lesznek.
Az elméleti oktatás ismét tapasztalatszerzéssel egészül ki. A fakultatív program pénteken lesz s ezúttal egy ausztriai tanulmányútra hívjuk az érdeklődőket.
A tanfolyamon bentlakóként vagy bejáróként is részt lehet venni. A bentlakók kétágyas (igény esetén egyágyas), saját fürdőszobás, tv-vel, telefonnal, internet-kapcsolattal ellátott, kényelmes szobákban nyernek elhelyezést. A szállóvendégek ingyenesen használhatják a szálloda wellness részlegét, mélygarázsát.
Az előadások helyszíne:
Anna Grand Hotel**** Díszterme
8230 Balatonfüred, Gyógy tér 1.
(A szálloda a Balaton-parthoz közel, a 71-es főút alatt, az Állami Szívkórház közvetlen szomszédságában található. Gépkocsival a behajtás a szálloda mélygarázsába a Zsigmond utca irányából lehetséges.)
A tanfolyam ideje:
2012. január 30- február 2. (Fakultatív program: február 3.)
Részvételi díj:
Bentlakással és teljes ellátással 85.400 Ft (az egyágyas felár: 19.500 Ft).
Ebben a részvételi díjban a szolgáltatások 2012. január 31-én (kedden) ebéddel kezdődnek és február 3-án reggelivel zárulnak. Külön költséget jelentenek a január 30.-ra igényelt szolgáltatások, valamint a fakultatív program (ausztriai tapasztalatszerzés) költsége. A fakultatív program költségkalkulációja (17.250 Ft) szállásdíjat és vacsorát nem tartalmaz!
Jelentkezés módja: A letölthető jelentkezési lap visszaküldésével.
Jelentkezési határidő: 2012. január 20.
A beérkező jelentkezéseket írásban visszaigazoljuk és további információkat adunk a tanfolyammal kapcsolatosan.
Felhívjuk szíves figyelmét, hogy szervezési okokból csak előzetesen regisztrált hallgatókat tudunk a tanfolyamon fogadni. A helyszínen étkezési szolgáltatások nem igényelhetők!
A részvételi díjat átutalással vagy csekken kérjük kiegyenlíteni.
Az igényelt szolgáltatások módosítására 2012. január 25-ig van lehetőség!
Reméljük, hogy a soron következő Országos szőlész-borász tanfolyamunkon Önnel is találkozni fogunk.
A 2012-ik Új Esztendőre pedig ezúton kívánunk további szakmai sikereket, elismerést és mindehhez jó egészséget!
Dr.Bóka István
országgyűlési képviselő
Balatonfüred város polgármestere
Varga Zoltán
elnök
Balatonfüred-Csopaki Borvidék Hegyközségi Tanácsa
Müller István
tanfolyamvezető
Pelsovin Trade
Szóljon hozzá!