A cég alapítója, vezetője és társtulajdonosa, Müller István 1978 óta él Balatonfüreden. Agrármérnök, külkereskedelmi szakmérnök. Tanulmányait a Keszthelyi és a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen folytatta.
A Badacsonyi Állami Gazdaság volt az első munkahelye, majd 13 évig a Balaton-felvidéki Szőlő – és Bortermelők Egyesülésénél dolgozott Aszófőn. Itt kötelezte el magát a szőlőtermesztéssel, borászattal, borkereskedelemmel, s lett szerelmese a Balaton-felvidéknek.
1991-ben saját vállalkozást alapított.
A Pelsovin Trade Bt. neve egyben a cég tevékenységével is kapcsolatos. A „Pelso” – mint ismert – a Balaton latin elnevezéséből származik, míg a „vin” a borra utal. A „trade” ismert kifejezés; jelzi, hogy külkereskedelmi tevékenységet is végez a családi vállalkozás.
Az elmúlt másfél évtizedben számos országba exportálták a magyar borokat, így Németországba, Angliába, Svédországba, az Egyesült Államokba.
Emellett szakkiadványok megjelentetése, rendezvények, továbbképzők, bel – és külföldi tanulmányutak szervezése is a cég profiljába tartozik.
Míg vincellérképzőjük a kezdő szőlészeknek – borászoknak adott hasznos elméleti és gyakorlati útravalót, a kertészmérnökök, üzemi borászok számára szervezett továbbképzőknek már több mint tizenöt éve Balatonfüred ad otthont.
A rendszerváltás után megalakult helyi önkormányzat – Simon Károly polgármester vezetésével – beválasztotta a Mezőgazdasági Szakbizottságba külső szakértőnek.
Ekkor kapott megbízatást a Füredi Borhetek újraindítására, valamint a Városi Borverseny megszervezésére. Mindkét esemény azóta is meghatározó rendezvényei városunknak. Ezalatt az idő alatt ismerkedett meg a város szőlőtermelőivel, borosgazdáival, s nyert betekintést küzdelmes életükbe. Legtöbbjükhöz szoros barátság fűzi ma is.
Müller István számos hazai szakmai szervezetnek is tagja. 1993-ban vették fel a Balatonvin Borlovagrend tagjai sorába. 1997 óta pártoló, majd 2001-től rendes tagja a Magyar Bor Akadémiának.
A Magyar Szőlő- és Bortermelők Szövetsége elnökségének és a Magyar Borok Háza Alapítvány kuratóriumának tagja.
A csodálatos Pannon-táj szerelmesének vallja magát, s a kitűnő magyar borok jó hírnevének öregbítését önként vállalt kötelességének tartja.